A BabyMountain háza táján történő hulladékcsökkentés gondolata már a kezdetektől
körvonalazódni látszott, három éve pedig úgy döntöttünk, ideje a tettek mezejére lépni. A
vásárlások utáni számlát nagyon kevesen őrzik meg, 90%-uk a szemetesben végzi,
így hát januárban felszámoltuk a papíralapú számlázásunkat és e-számlára
váltottunk, ezzel is csökkentve az otthonaitokba érkező “kidobnivalót”. De nem csak
ez az egyetlen változás. Az ajándékok terén is új lépésre szántuk el magunkat.
Az “átbillenés” elkezdődött
2019 júniusán, a Shamo Bags instagramon indított #billenját kampányának hatására bennünk volt a „még, még, még”!!
Még mit lehetne átvariálni, lecserélni valami fenntarthatóbb
alternatívára?
Mivel a háztartásunk és a fogyasztói szokásaink is lassan, de biztosan a “zöldülés”
útjára lépnek, a mindennapjainkból szemezgetve jutottunk el odáig, hogy az
ajándékok dobozai lesznek a következő zöld célpont. A dobozainkat le akartuk
váltani valami sokkal-sokkal praktikusabb és strapabíróbb csomagolásra, amely szép
is és hasznos is egyben, és amelynek a legfontosabb tulajdonsága a 2 in 1 funkció!
Így született meg az AJÁNDÉKBATYU ötlete.
Ajándékbatyu – Ajándékok újragondolva
A tartalom nem változott, a babadobozokból már jól ismert pasztell és pöttyös
Sóhegyecskepár található meg az ajándékbatyuban, amelyet személyre tudsz
szabni.
Az összeállításánál ugyanis
- ötféle gyógynövényes-kristálysós (újszülött kortól ajánlott) töltelékből,
- háromféle alkalomra (babaköszöntő/ babaváró összejövetel, keresztelő, szülinap)
- négyféle szín (bézs, szürke, psztell rózsaszín, pasztell kék) közül választhatsz.
Ezúttal azonban nem dobozba, hanem zsinórral behúzható vászonzsákba tettük a
Sóhegyecskéket, amelynek több előnye is van:
- az ajándékbatyu az ajándék átadásakor klassz kis csomagolás,
- a hétköznapokon pedig használhatod babaholmik tárolására utazáshoz, vagy
- magaddal viheted bevásárolni, és nejlon zacsi helyett ebbe tehetitek a
gyümölcsöket, zöldségeket, pékárut.
Mit tud a babymountain ajándékok új csomagolása?
- A vászonzsákok strapabírók, de könnyűek, így, ha vásárlásnál használod, a
mérlegelés során nem nyomnak “túl nagy súlyt”. - Könnyedén, egy húzással nyithatók, zárhatók.
- 100% pamut összetételű vászonból készülnek, ezért könnyen tisztíthatók.
- Pasztell árnyalatúak, színben tökéletesen passzolnak a bennük rejlő
Sóhegyecskékhez, így egységes, szép ajándékot a babalátogatók,
keresztelők és szülinapok alkalmával. - A zsákok mellé továbbra is küldünk egy kis névre szóló kártyát, “Isten hozott!”,
“Boldog szülinapot!” vagy “Keresztelődre szeretettel!” feliratokkal, édes
hegyecskés grafikával. - Minden ajándékbatyu tartalmaz egy használati utasítást, mely egyben egy köszöntőkártya is, amire ráírhatod személyes jókívánságaidat.
- És ami a legfontosabb! Nem válik feleslegessé és kerül a szemetesbe,
kaphat egy másik hasznos funkciót, azaz újrahasznosítható!
Tereld velünk új irányba az ajándékok életét!
Tehát örömmel jelentjük, hogy az e-számlával és az Ajándékbatyukkal a
BabyMountain “átbillenése” is elkezdődött. Sőt már a következő lépés is
megfogalmazódni látszik!
Addig is, amíg azzal jelentkezünk, vedd, vidd, szeresd az új, zöldebb BabyMountain
Ajándékbatyukat!
Billenj át velünk Te is!
[gomb szoveg=”Irány a Bolt!” link=”https://babymountain.hu/termekkategoria/sohegyecske-ajandekbatyuk/”]
Szeretettel,